A vallástörténetben szívesen nevezik univerzizmusnak azt az ősi metafizikai rendszert, amely az egész kínai gondolkodás alapjául szolgál. Az univerzizmus szerint az ég, a föld és az ember az egységes mindenség három alkotórésze, amelyek belső kölcsönhatásban állnak egymással, és törvény szabályozza őket – a makrokozmosz és a mikrokozmosz egymás analógiája.

A kínai filozófia sohasem törekedett egy olyan egységes rendszer megteremtésére, amely részletesen megmagyarázza a világ jelenségeit. Ezen felül a kínai vallásosság egészen más, mint az európai, így tanításaikat sem lehet egy az egyben lefordítani a mi nyugati nyelvezetünkre.



Alapvető tanításai

A tanítások a mikrokozmosz és a makrokozmosz megfelelését számos analógialáncolattal teszik érzékelhetővé. Ezek közül a legfontosabbak: az elemek, a bolygók, az égtájak, az évszakok, a színek, az ízek, a szervek, az indulatok, stb. Az elemeket nem anyagi szubsztanciáknak tekintik, hanem erőknek. Az öt alapelem: föld, víz, tűz, fa, fém – amelyeknek hosszú analógialáncolatuk van. Az elemek egymásra hatásában több viszonyt is megemlítenek. Ezek közül a két legismertebb: az elemek pusztító és teremtő rendje. Ennek megfelelően a pusztító „kör”: a föld felszívja a vizet, a víz eloltja a tüzet, a tűz megolvasztja a fémet, a fém elvágja a fát, a fa felszántja a földet. Az elemek teremtő „köre” pedig: a fa tüzet támaszt, a tűz földet szül, a föld fémet ad, a fém vizet hoz létre, a víz fát nemz.

Az öt elem nem végső szubsztancia, hanem a két őserőből a yangból és a yinből származnak, amelyek minden dolog szüntelen változásának okai. A yang a férfi, aktív, nemző, teremtő, fényes princípium, a yin a női, passzív, befogadó, odaadó. A kettő egymás párja, kiegészítője, ezért nem ellentétek. Ez a két őserő a szellem és az anyag, az ég és a föld, a mozgás és a nyugalom, a meleg és a hideg, stb. állandó váltakozásában nyilvánul meg. Ez tulajdonképpen a poláris világ működésének két alapelve, amelyet a jól ismert tai csi jellel szimbolizálnak. Ez egy kör, amelynek van egy fehér és egy fekete fele, a fehér részben egy kisebb fekete ponttal, a fekete részben egy kisebb fehér ponttal. Ez az „őskezdet” szimbóluma, ahol a világegyetem két ősereje már különvált. Ezt az állapotot egy másik előzi meg, a wui csi, azaz a „kezdet nélküli”, amelyben minden különbség még szétválasztatlanul, azaz egységben van jelen. Ezt egy kör jelképezi. A mindenségnek ez az állapota potenciális, láthatóvá még nem vált lét, azaz a teremtés előtti állapot.

Arra a kérdésre, hogy mi tartja fenn, és mi kormányozza a világot, a kínaiak három fogalommal válaszolnak: a Sang ti, a T’ien és a tao.

Sang tinek, vagyis a legfőbb uralkodónak azt a főistent nevezték, aki a sarkcsillagon lévő palotájában lakik, és megjutalmazza az erényes életet élőket, a gonosztevőket pedig megbünteti. Sang ti olyan isten, aki mindent létrehozott, de nem avatkozik be a világ folyásába. Valójában annak a rendnek a megtestesítője, amely a természetben, az erkölcsben és a rítusban nyilvánult meg, és amely révén a világ rendezett egésszé válik. Sang ti személytelen jellege miatt az embereknek nem alakult ki érzelmi indíttatású személyes kapcsolata vele.

A T’ien jelentése égbolt, és a világ legfőbb princípiumának tartották. Európai felfogással egyszer istenként emlegetik, máskor személytelen hatalomnak, megint máskor természeti jelenségnek tűnik. Nem tekintik örökkévalónak és változtathatatlannak, számos filozófus pedig csak a nagy egységből kilépő, majd abba ismét visszatérő felsőbbrendű abszolútum megnyilvánulásának.

A mai ezotériában legismertebb a tao szó, amelyet nem könnyű meghatározni. Eredetileg „ut”-at jelent, a csillagok útját az égen. A tao jelenti azonban a bölcs utat is, amely célhoz vezet, jelenti a törvényt, a rendet, amely mindenben megtalálható. Mivel az archaikus gondolkodás nem tett különbséget személyek és tárgyak között, a taóról időnként úgy beszélnek, mint személyes lényről, máskor pedig mint egyetemes törvényről. Így a tao láthatatlan szubsztancia is, mely jelenti a finom ősanyagot is, amelyből minden létrejött. A taónak volt egy anyagi olvasata is, amely nagyon hasonló jelenségeket hozott létre Kínában, mint nálunk az alkímia. Konfuciusznál a tao törvény, amely segítségével az ég rendben tartja a természetet és az emberi életet. A taoistáknál a tao immanens, értelmes, személy felett álló természettörvény, egyben az őslét is, amelyből a polaritás világa létrejött.

A kínai hagyomány nálunk leginkább ismert két műve a Ji king, azaz a Változások könyve, amelyet Konfuciusz nevével kapcsolnak össze, és a Tao tö king, amelyet pedig Lao-ce nevével.

A Ji king alapeszméje, hogy a lét úgy keletkezik, hogy a két őserő, a yin és a yang változások során átmegy egymásba. Ezeket a változó állapotokat 64 jellel ábrázolják. Ezek a jelek a világtörvény őstípusai, amelyek a világ felett állnak, de jelenségek világában nyilvánulnak meg. A bölcs, aki intuitív módon megérti e jelképek üzenetét, ráláthat a történések lényegére, megismeri a múltat, és láthatja a jövőt.

A Tao tö king jelentése: „Könyv a világtörvényről (tao) és annak hatásáról”. 81 rövid szakaszból áll, melyek szimbolikus nyelven fejeznek ki igen mély bölcsességeket. A szöveg középpontjában a tao áll, amely minden létezés ősforrása, egyben törvény és a helyes cselekvés mértéke.

Fontosabb tanításai közül nálunk a „wu wei”, a „nem cselekvés” ismert, ami megközelítőleg azt jelenti, hogy az ember akkor jár el helyesen, ha nem önző vágyait követi, hanem összhangban él a taóval, az egyetemes törvénnyel. (Nyugati nyelvre lefordítva kb.: felülemelkedett a személyes énjén, legyőzte egóját.)

A tao elérését, a lélek nyugalmának megvalósulását a kínaiaknál is a meditáció szolgálja. Az ajánlott módszerek közé tartozik még a visszavonulás a világ érzéki benyomásai elől, a légzés szabályozása, a szemlélődés.

A nagy keleti vallások rövid összefoglalójában azt állapíthatjuk meg, hogy a hinduizmus, a buddhizmus, a konfucianizmus és a taoizmus nagy mértékben filozofikus jellegű. A nyugati vallásokban küzdelem, azaz ellentét áll fenn a tudás és a hit között, amit a mai napig érzékelhetünk. A keleti vallások viszont olyan magas filozófiai szintet értek el, ami iránt a nyugati vallások sokáig nem érdeklődtek, vagy küzdöttek ellene. Ami viszont ezoterikus szempontból talán a leglényegesebb: a nyugati vallások többsége a fény és a sötétség (poláris) ellentét hirdeti. Keleten azonban a metafizikai nézetek összességükben harmonikus egészet alkotnak. A keleti tanításokban végig meghúzódó „minden egy” alapvető eszméje az, ami a mai nyugati ezotériára okkal van nagy hatással.