A buddha fogalma

A buddhizmus olyan tanítás, amelynek alapítója a „buddha”. E szó jelentése: felébredt, és azt nevezték így, aki a tévelygésből ráébredt a megismerés fényére. A buddha tudását saját erejéből szerezte meg, vagyis nem isteni kinyilatkoztatás révén, nem a szent iratok tanulmányozásával és nem is mester irányításával. A buddha nem üdvözítő, aki másokat megvált, hanem olyan vezető, aki megmutatja az üdvösségbe vezető utat. A buddha tehát nem isten, nem isteni megtestesülés, hanem ember, aki alá van vetve az elmúlásnak. Abban különbözik a többi embertől, hogy legyőzött minden szenvedélyt, szellemi és emberi tökéletessége folytán különleges erők bontakoznak ki benne: visszaemlékszik korábbi inkarnációira, tud mások korábbi és jövőbeli megtestesüléseiről, ismeri mások gondolatait, stb.

A buddhizmus régebbi tanítása – a „kis szekér iskola” szerint a buddhák száma korlátozott, csak a világ meghatározott korszakaiban lépnek fel, és ugyanabban a kozmikus rendszerben sohasem jelenik meg egynél több. A későbbi, a „nagy szekér” iskola azt tanítja, hogy a buddhák száma annyi, mint homokszem a Gangesz partján, azaz mindenkiben, vagy legalábbis nagyon sok lényben megvan a buddhává válás potenciális képessége. Mindkét iskola szerint a buddha emelkedett szellemű, tökéletessé vált ember, aki megszabadult a gyűlölettől, a vágytól, és a legmagasabb rendű szenvedélynélküliség és bölcsesség állapotában legyőzött mindent, ami földi.



A történelmi Buddha

Buddha a szüleitől a Sziddhárta („aki elérte célját”) nevet kapta, de sokszor nevezik Gautamának, mivel családja a védikus tanítómestertől Gótamától származtatja magát.

Születésének évét különféleképpen adják meg, a nyugati kutatások szerint i.e. 560 körülre tehető. Így Buddha feltehetőleg i.e. 560 és 480 között élt. Anyja, Májá az egyik ünnepen önmegtartóztatási fogadalmat tett, majd a következő éjszakán azt álmodta, hogy egy fehér elefánt hatol be az oldalába. Tízhónapos terhesség után szülte meg Sziddhártát, majd hét nap múlva meghalt. Buddha születését csodák kísérték, és hamar kitűnt rendkívüli lénye.

Sziddhárta fiatalon megnősült, gyermeke lett, de belső fejlődését 29 éves korában a legenda szerint külső események indították el. Ezek hatására feltette a kérdést: „Van, ami mentes a bajoktól: az öregségtől, betegségtől és haláltól? S ha igen, mi az, és hogyan érhető el?” Majd elhagyta családját, palotáját, és aszkéta lett. Az önsanyargatásban rájött, hogy ezzel a módszerrel nem juthat el a megismeréshez. Ezután abbahagyta az aszkéta életmódot, és megpróbált tisztán szellemi úton célba érni. Remeteségének hetedik évében megvilágosodott. Ezután, 36 éves korától 80 éves koráig járta Észak-India útjait, és terjesztette tanait, szerzetesrendet alapított. Halálát kozmikus jelenségek kísérték.



Buddha legfontosabb tanításai

Tanításaiban kifejtette, hogy nem az érzéki élvezetek hajhászása, de nem is a túlzásba vitt aszkétizmus vezet el az üdvösséghez, hanem a világról való mértéktartó lemondás középútja. Ennek feltétele a négy nemes igazság ismerete, amely segít megszabadulni a szenvedéstől. Szenvedéssel teli mindaz, ami az életvágytól függ, a szenvedés oka a vágy és a sóvárgás. A szenvedés megszüntetésének útja a vágyaktól való megszabadulás, az erre szolgáló módszer pedig a nemes nyolcas út: a helyes életszemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés.

Buddha követői kezdettől fogva két csoportra oszlottak: 1. a világikra, akik megmaradtak világi életükben, családjukkal, és megtartották az öt erkölcsi törvényt: ne ölj, ne lopj, ne hazudj, ne kövess el házasságtörést, ne fogyassz részegítő italokat, 2. a szerzetesekre, akik ezeket az előírásokat szigorúbb formában követték a szüzesség és a szegénység fogadalmával együtt.



A buddhizmus

A buddhizmus az indiai vallás i.e. 500-ban keletkezett különleges válfajának tekinthető, amelyből eltávolítottak számos, jellegzetesen indiai vallási-társadalmi elemet. Megtartották benne az óind világnézet néhány alkotórészét: a karma törvényét, a reinkarnáció törvényét és a megváltás tanát, valamint számos kozmológiai elképzelést. A régi buddhizmus elvetette a teizmust és a panteizmust, kizárólag a személytelen világtörvényről szóló tanítást ismerte el. A buddhizmus megváltástana nem tételez fel a jelenségek mögött semmilyen örök, állandó, önmagától létező szubsztanciát (átman, brahma, ősanyag, stb.). Felfogásában a jelenségek egymástól funkcionálisan függnek, törvényszerűen keletkeznek és elmúlnak.

Valamennyi vallás közül a buddhizmus hangsúlyozza legjobban az élet mulandóságát, a buddhisták mégis jó kedélyűek. Ez a vallásos nevelésük eredménye, amely nem tehetetlen világfájdalmat hirdet, hanem a földi dolgok tökéletlenségének elfogadását, azt hogy minden, ami földi, pusztulásra van ítélve, ezért nem ezekre kell figyelni, hanem a minden változás felett álló nirvánára. A buddhista tanítványnak arra kell törekednie, hogy minden változó kedélyállapotot és szenvedést legyőzzön, és szellemi tisztaságot, emelkedett lelki nyugalmat érjen el. A buddhizmus nem keresi a választ olyan kérdésekre, mint hogy öröktől való-e a világ, vagy sem, véges vagy sem, azonos-e egymással a test és az élet princípiuma. Az ilyen kérdéseket a megváltás szempontjából értéktelennek tekinti, és nem akarja megmagyarázni a világ végső okát. A buddhizmus megváltás-módszere a nyugodt, tiszta, hideg és józan szellemi magatartás elérését tűzi ki célul. Valószínűleg ez játszik nagy szerepet abban, hogy Nyugaton az utóbbi évtizedekben mind elterjedtebb ez a vallás.

A többi világvallással ellentétben a buddhizmus nem követeli meg követőitől, hogy kizárólag csak hozzá tartozzanak, és ne foglalkozzanak más vallásokkal. Értékesnek tekinti az összes többi vallás tanításait, de csak mint a Buddha által hirdetett legfőbb igazság tökéletlen, alsó lépcsőfokait.