Amit mi "kegyelemnek" nevezünk, azt a keleti tanításokban többnyire a guru közvetíti a tanítványnak. Az alábbiakban a jógáról lesz szó, de a guru jógában betöltött szerepe az alapja a legtöbb keleti tanítás „mester” szerepének is, ezért ami itt szerepel, az többé-kevésbé érvényes más, keleti irányzat mestereire is.

A jóga nemcsak gyakorlati módszereiben különbözik a nyugati irányzatoktól, hanem beavatási struktúrájában is. A jógát a tanítvány nem egyedül tanulja, hanem egy mester (guru) vezetésével. A jóga szútrák szövegei kimondják, hogy minden guru ősguruja maga Isten. Ez tehát azt jelenti, hogy a guru Istennel egyforma, és nincsen sem fizikai, sem szellemi alakja. Ő az időn túli, mindent átható megismerés csírája. Aki tehát, a jóga útján útmutatást akar kapni, annak a jóga szútrák szerint az ősguruhoz, Istenhez kell fordulnia. Istent csak olyan földi testben élő guru képviselheti, aki végigjárta az önmegvalósítás útját és a polaritásból kiemelkedve visszatért Istenhez; csak ő tud útbaigazítást adni a tanítványnak.

A guru-tanítvány kapcsolat azonban soha nem lehet függőség. Éppen ellenkezőleg: a tanítványnak a guru vezetése alatt tökéletesen meg kell szabadulnia minden függőségtől, végül a tanítvány-guru kapcsolattól is.

A guru szó nem korlátozódik egy emberi tanító megnevezésére. Sokkal inkább a transzcendentáló tudati tartalmak manifesztációja, azaz egy kép, egy szimbólum. A guru szó egy olyan ember és mester megnevezése, aki a tanítványt a tudatlanság (gu) sötétjéből kivezeti a megismerés fényére (ru). Ennyiben a guru szó Istent és az ő megnyilvánulását az univerzumban jelenti. Így tehát a guru a tanítvány Önvalójának szimbóluma.

A tanítványnak fel kell ismernie ezt, valamint azt, hogy a tanítvány-guru kapcsolat az Önvaló és az ego kapcsolatának is megfeleltethető, ahol az egónak lassan fel kell olvadnia az Önvaló által. Ezért írja elő több irányzat, hogy a tanítványnak a mesterre kell meditálnia, hiszen ez azt jelenti, hogy a saját Önvalójára kell összpontosítania, ami az Önvaló elérésének egyik leggyorsabb útja.

Vannak olyan jóga irányzatok, ahol a tanítvány egy élő guru kegyelme nélkül nem tudja elérni a megszabadulást, s ezt a kegyelmet semmi más nem helyettesítheti. Ezekben az irányzatokban a guru indítja el a valódi fejlődési folyamatot a tanítványban, végigkíséri útján, és ő a tanítvány példaképe.

A guru jelentőségét nyugati szemmel akkor látjuk teljesen, ha tudjuk, hogy pontosan mit jelent a tanítvány fejlődésének elindítása és végigkísérése. A jungi individuációs folyamat ismerete azért lényeges, mert pl. a kundalini jógában a guru ott kezdi el, ahol az individuációs folyamat befejeződik: az anima, mint mana vagy tiszta energia megtapasztalásával. A guru ilyenkor ún. shaktipat révén átviszi erejét a tanítványra, és ez aktiválja a Kundalini magasabb oktávját. Az animához hasonlóan ugyanis a Kundalininek is két aspektusa van: az egyik a szamszáraként megnyilvánuló mulandó, világi létezés. Ehhez tartozik a hindu filozófiában az a terület, amit mi pszichének nevezünk. A másik aspektusa a tiszta energia, ami a legmagasabb bölcsességhez vezet. Amikor a guru aktiválja a Kundalinit a tanítványban, ezt az aspektusát aktiválja, hiszen ez az erő fogja elvezetni a tanítványt az Önvalóval való összeolvadáshoz, a belső ellentétek egyesítéséhez.

A keleti és nyugati út még egy fontos dologban különbözik: Egy nyugati keresőnek végig kell járnia az individuáció útját, és hosszasan meg kell birkóznia saját tudattalanja személyes aspektusával (a Kundalini szamszára aspektusa), amelyben egy terapeuta csak külső segítséget nyújthat, de soha nem lehet szellemi vezető. Ezzel szemben a jóga tanítvány rögtön az isteni erőt, kegyelmet és bölcsességet szimbolizáló guruval találkozik, aki valódi kegyelmi energiában részesíti, aminek hatására a tanítvány azonnal azt az állapotot tapasztalja meg, amit a nyugati kereső jó esetben hosszas terápiák után.

A keleti ember tudattalanja nem olyan terhelt, mint a nyugatié, ezért a jóga tanításai nem szentelnek nagy jelentőséget a személyes tudattalannak, így a shaktipat, ami a Kundalinit aktiválja, azonnal átrepíti a tanítványt a személyes tudattalanján, egyenesen a személyiség feletti tartományba, ahol aztán keményen kell majd munkálkodnia. Aki ismeri a személyes tudattalan feldolgozásának keserves útjait, az megérti, hogy miért van nagy jelentősége a gurunak.

Azokban az irányzatokban, ahol a mester nem indítja be olyan direkt módon a Kundalinit, mint a Kundalini jógában, a tanítvány szintén részesedik a guru kegyelméből, aminek szintén nem mindennapi hatása van. Ennek legáltalánosabb formája a guru jelenlétében való tartózkodás. A valódi gurunak ugyanis olyan kisugárzása van, hogy jelenlétében karmák oldódnak, mindenkinek megemelkedik a tudatszintje, ahol sokkal eredményesebben lehet meditálni. Az ilyen alkalmakkor vannak, akik elméleti kérdéseket tesznek fel a gurunak, és vannak, akik meditálnak jelenlétében.

Mindezek természetesen csakis és kizárólag a valódi gurukra, mesterekre igazak. Tehát azokra, akik megszabadultak a poláris világból, egyesültek az Önvalóval, közvetíteni tudják Isten kegyelmét, és felelősségteljesen tudják kísérni a tanítványt.

Önjelölt, hatalomra, istenítésre áhítozó guruk mindig is voltak, vannak. Az ő sajnálatos viselkedésük rontja a valódi guruk jó hírét. Ezért is szögezték le már a Védák rishijei, hogy valaki úgy bizonyíthatja be mesteri mivoltát, ha képes a nirvikalpa szamádhira, a lélegzet és pulzus nélküli üdvösség állapotára. Csak ez mutatja, hogy a polaritás világa fölé emelkedett, és elérte az Egyet. Az ilyen guru az isteni kegyelem és bölcsesség közvetítője, és nagy kincs az emberiség számára.