Kedves Vendégem!

Valószínűleg sokan - és nemcsak a materialisták - nincsenek tisztában a földi élet céljával, és helyes megélési módjával, pedig ennek alapvető ismeretnek kellene lennie itt létünk legjobb kihasználásához. Ennek megértésében segít az alábbi tanítás.

„A földi élet nem érdem szerinti következmények igazságos elosztása — mint azt a karma elmélete hirdeti — hanem az érdemeket megszerző alkalmak kihasználására adott kegyelmi ajándék, azaz próba. Tanulásra, javulásra adott lehetőség és egyben vizsga is, hogy a lélek megértette-e az élet célját. Hogyan használta ki az adott alkalmakat. Előtanulmány ez mind, amibe a lélek beleadja önmagát, és az eredményt is önmagában találja meg.
Nem az a fontos, hogy kiről hogyan vélekednek a földi emberek, hiszen akkor a hanyagságot és felületességet elnéző emberek a legjobb lelkek volnának az ilyen természetű alattvalók előtt, de csak addig, amíg valamelyiknek kára nem származik belőle. Tehát az igazságos szigorúság nagyobb és messzebb kiterjedő jóság, mint a felületességet elnéző gondatlanság. A felettébb való igazságosság pedig egy megfeszített húr, ami előbb-utóbb elpattan és visszavág, mert a túl kiélezett igazság már igazságtalanság.
Azért nem fontos, hogy az emberek milyen véleménnyel vannak egymásról, hanem az a fontos, hogy az isteni Igazság tökéletes Törvényébe beleilleszthető-e az én igazságom?! Ha nem illeszthető bele, akkor még csiszolni kell rajta, hogy az elgondolásaim és cselekedeteim hasznavehető eredményeket hozzanak ki az összesség részére. Az az első, hogy megbotránkozást, kárt, fájdalmat ne okozzak senkinek. A felületesség, gondatlanság miatt emberéletek estek áldozatul, tengernyi munka és fáradság veszett kárba, és ezt nem is lehet rosszakaratnak minősíteni, csak a lélek tudatlanságából származó rossz eredménynek. Ilyen eredményekkel a lelkek alkalmatlanok a munkára. …
Az élet nem a boldogság verőfényes napját hozza a lélek részére a földön, mert nem is hozhatja annak a részére, ki az igazságot és a magasabbrendű érzéseket hordozza lelkében. A földi élet nem végcél, nem jutalom és nem beteljesedés. A beteljesedés nem a Földön van, a földi élet csak vándorlás a cél felé. Keresés, mely nem ér véget egy földi élettel, hanem mindaddig cél nélkül való vándorlást jelent, amíg az emberi lélek meg nem találta a maga letelepedési helyét, ahová az isteni Gondolat és Akarat elejétől fogva rendelte. Ez pedig nem egy földrajzi helyhez van kötve, sem egy bármilyen bolygónak a szférájához, hanem a lélek alaptermészetéhez, mely annak egyéniségét, munkakörét, juttatja érvényre. Így, ebben önmagát fejezve ki, helyezkedik el oda a nagy mindenségben, ahol éppen ő hiányzik, ahol éppen őrá van a legnagyobb szükség, mert minden gondolatával és megmozdulásával betölti azt a hiányt, amit semmivel és senkivel nem lehetett betölteni. Ott megtalálja helyét és érvényesülését és ebben elérte célját és boldogságát. …
Ha a szeretet, a békesség, a harmonikus együttérzés, a megértés mind hiányoznak az életből, akkor a sír felé való vándorlás egyre terhesebbé válik, mert a lélek úgy érzi, hogy nagyon magára van hagyva, a maga erejére van bízva. Azért nagy a hiányérzete, mert az élet küzdelmeiben kifáradt test óhajtja a pihenést. Érzi, hogy nem képes a további erőkifejtésre. Előáll a nagy kérdés: mi lesz velem, ha erőim teljesen elhagynak?! Ez a látszólagos magárahagyottság gyengéden, finoman, mindinkább a lélek belső világa felé tereli figyelmét és a külsőtől mindig jobban eltávolodik, hogy új észrevételekben fedezze fel énjének azt a részét, amit talán addig nem ismert. …
A jóra törekvő lélek megtisztulva és megigazulva felemelkedik a föld porából, de a szenvedések itt maradnak! Azért a szenvedéseket enyhíteni, a megsebzett lelkeket — amennyire lehet — kímélni, ez a kötelessége a fejlődés útján haladó léleknek. Ezt diktálja a szeretet. Még az ellenséges érzülettel lévőknek sem rosszat tenni, inkább a jót juttatni érvénybe, hogy azok is felébredhessenek. Ez a tökéletességre vezető út, amit Isten a szenvedések és meg nem értések káoszából, mint egyetlen szabadulási lehetőséget jelölt meg a földi ember részére. Az embernek szabadságában áll ezt a lehetőséget semmibe venni, sőt visszautasítani is, 'de nem szabadulhat ki innen, amíg meg nem fizet az utolsó fillérig.' …
Aki tudatosan kezdett el magán dolgozni, a megismert isteni Igazság szerint, és lelkében valamennyi eredményt ért el, az nyugodt és derűs lelki hangulatban folytatja további útját, mert érzi, hogy az isteni Kegyelem vele volt és vele van mindig. Mind jobban elterelődik figyelme a külsőről, életigényei egészen kevésre csökkennek. A lélek megbékül mindennel, és a hit világába tevődik át minden vágya és reménye, mert érzi, hogy ott folytatja tovább szellemi életét, ahol abbahagyta születésével. Ez a folytatás lehet, hogy nyereséggel kezdődik, de lehet az is, hogy veszteséggel.
Megbékélve hajtja fejét álomra, mert tudja azt, hogy ami itt hiányzik és ami hiányzott, azt máris magában hordja, abban a vágyban, mely a lélekben felébredt.”



Forrás: Örökértékű igazságok - A NÉVTELEN SZELLEM BÖLCSÉSZETE - Ezoterikus tanítások és közlemények Eszter médium útján - 1951

Legújabb írásaimról itt tájékozódhat: