Kedves Vendégem!

Az aktuális cikkét kiegészítésül választottam a legutóbbi youtube beszélgetésünkhöz, amelyben a spirituális út fogalmairól ejtünk szót.

Az élet örök körforgása, vagy más megfogalmazásban: az örök visszatérés, több spirituális hagyományban ismert fogalom, amelyek közül most a hindu tanításokra szeretnék hivatkozni, hiszen a mai, nyugati ezotéria legtöbb alapfogalma innen származik. A hinduizmus ezt a fogalmat szamszárának nevezi, és szűkebb értelemben a születés, a halál és az újjászületés körforgását érti rajta, amelyet a karma mozgat. A szamszára szót használják annak a létformának, tudatállapotnak a leírására is, amelyet a szenvedés, a tiszta léttől való elszakadtság és a feltételektől való függés jellemez. Ez az, amit a szamszárában, az anyag sűrűjében élő ember tudati korlátozottsága miatt egyetlen valóságként ismer. Minden valódi spirituális tanítás és út egyik célja a megszabadulás ebből a tudatállapotból, végső célja pedig a feltételektől nem függő létmód elérése, azaz a teljes szabadság.
Mivel e cél eléréséről rendkívül sok tanítás szól, ezekből most egy olyan témát szeretnék kiemelni, amit a nyugati ezotéria gyakran félreért, vagy éppen figyelmen kívül hagy. Ehhez tudni kell, hogy az ind szellemi hagyományok megfogalmazásában az ember célja és útja, hogy visszajusson az isteni létállapotba, elérje az Isten-ember állapotot. Ez az út hosszú, amelyen természetesen vannak állomások. Az első és legalapvetőbb állomás az, hogy a kezdő tanítvány elérje azt a legmagasabb szintet, amit az anyagban élő ember elérhet. Ez röviden a személyiség teljes kibontakoztatását jelenti, hiszen csak ez után léphet az ember feletti síkra. Ezért a valódi spirituális iskolák mindig a tanítvány emberi hibáinak kijavításával, erkölcseinek kifejlesztésével, erényeinek csiszolásával és belső tartásának megedzésével kezdték. Aki Isten-emberré akar válni, annak először jellemével, lelki tisztaságával, gerincességével és szeretetével kell az átlag szint felé emelkednie, majd elérnie a tőle telhető maximumot. És nem alkalmanként, amikor a mester jelen van, hanem minden pillanatban.
Ez azt jelenti, hogy a spirituális út első lépése szokványos emberi tulajdonságaink alapvető átalakítása, nemesítése. „Szakszavakkal” megfogalmazva: az első követelmény az alsó három csakrához tartozó életterületek rendbe hozása: egzisztencia teremtés, testi egészség, a mély érzések kezelése, a szexuális erők egyensúlyban tartása, szülő-gyerek kapcsolat rendezése, az akaraterő kezelése, az énhatárok kijelölése és megvédése, az irigység, birtoklási vágy, bosszúvágy, düh, harag uralása, egészséges önértékelés kialakítása, a hatalomvágy kezelése, a belső erő kialakítása. A sort még hosszan lehetne folytatni, csak néhány alapvető feladatot emeltem ki azok közül, amelyet minimálisan teljesítenie kell annak, aki komolyan a spirituális utat választja.
Ez az az állomás, amit a mai, nyugati ezotéria szeret átlépni, figyelmen kívül hagyni. Sokan úgy gondolják, hogy már elég jól ismerik magukat, nem húzzák az időt holmi önismereti gyakorlatokkal, hanem rögtön belevetik magukat a látványos technikák alkalmazásába. Az első lépés kihagyása következményekkel jár: a technikák alkalmazása során a személyiség meg nem oldott problémái felnagyítódva jelennek meg, és súlyos gondokat okoznak. Konkrétan: aki ki nem dolgozott személyiséggel kezd el gyógyítani, tanítani, vagy bármilyen hasonló tevékenységet végezni, az torz energiákat fog átadni másoknak: a saját meg nem oldott problémáit.
A gyógyítási technikáknál ez úgy néz ki, hogy kérhet ugyan tiszta, magas rezgésű energiát a betegre, de ez az energia rajta keresztül fog a beteghez eljutni, és ha ő nem elég tiszta, magas rezgésű, akkor a saját minőségét tudja csak továbbadni. A beteg emberi energiát fog csak kapni, ami jó esetben jobb mint az övé, rossz esetben a „gyógyító” elveszi a beteg maradék tiszta energiáit. Tanításnál pedig kiderülhet, hogy a tanító a spirituális út és életmód alapvető előírásait sem tartja be, hatalomvágya és kisebbségi érzése pedig leplezetlenül mutatkozik meg a viselkedésében.
Ha a tudattalan és a tudatos elme viszonyának tükrében nézzük ezt az első lépést, akkor azt mondhatjuk, hogy a teljes megszabaduláshoz a tudattalan tartalmak felszámolásán, tudatosításán keresztül vezet az út. Minél előbbre jut a tanítvány, annál mélyebb tudattalan tartalmak emelkednek tudatos tudatába. Kezdetben – az alsó három csakra kitisztításakor - tehát még csak a tudattalan felszínibb rétegeivel találkozik. Ha ezt nem tisztítja ki, nem égeti át a tudat fényével, akkor nagy veszélynek teszi ki magát, ha a mélyebb rétegekbe akar hatolni a technikák alkalmazásával. A mélyből feltörő tudattalan tartalmak elpusztíthatják az embert, ha nincsen rá felkészülve – jobb esetben is súlyos következményekkel járnak.
Ezért is van minden síkon, minden újabb tudati réteg kapujában őr – amit mi a küszöb őrének, Szaturnusznak nevezünk. Az ő feladata, hogy az éretlen lelket ne engedje belemerülni olyan világokba – tudati síkokba – aminek az elviseléséhez még nem elég erős. Ezért – a fejlődő lélek érdekében – vannak kemény határok a belső világok között.
A mi nyugati ezotériánk e felett is gyakran elsiklik, aminek az okát az ezoterikus materializmus elterjedésében látom. Vannak irányzatok, amelyek jelszavai: „Vedd könnyedén! Nem kell annyit szenvedni! Légy szabad! Már most félisten vagy, csak nem ismered fel!"" – és hasonlók. Ezek a mondatok igazak is lehetnek megfelelő környezetben, de semmiképpen sem olyan lélekre vonatkoznak, aki a személyiségfejlődés minimális lépéseit sem tette meg. Az ezoterikus materializmus által hirdetett szlogenek alapvetően uránuszi minőséget akarnak most, rögtön megvalósítani, elegánsan kihagyva a Szaturnuszt. A felszabadulás, a szabadság tiszta formái valóban az Uránuszhoz tartoznak, de csak azok számára érhetők el, akik végigjárták az utat, és akiket a Szaturnusz átengedett a küszöbön. A teljes megszabadulás minimális feltétele a karmával való szembesülés, ami természetesen szaturnuszi minőség. Ez az a pont, ahol divatos mondatokba burkolt tévedések vannak: az ezoterikus materialista felfogás profán, ezért azt akarja, hogy önmaga és életmódja megváltoztatása nélkül, erőfeszítések nélkül, az anyagi világban élve érje el a megvilágosodást. Az alapvető tévedés ebben az, hogy megszabadulásra mindig csak az vágyott, aki már nem érezte jól magát az anyagban, az örök körforgásban. Aki jól érzi magát, az soha nem fogja a kiutat keresni. További tévedés az anyag és a szellem összekeverése: a megszabadulni vágyó az anyagtól és annak minden következményétől akar megszabadulni, és szellemmé kíván válni. Ezért elkezd szellemi módon élni. Ez az oka annak, hogy a spirituális út egyik legelső lépése az anyagtól való elhatárolódás, erőfeszítés a szellemi összpontosításra, amelynek célja a szellem egységesítése, a profán tudatra jellemző szétszórtság és automatizmusok megszüntetése.
Mindehhez azonban akarat és erőfeszítés kell, amelynek hiánya szintén jellemzi az ezoterikus materializmust. A mai profán, hétköznapi életben sokan vannak, akik szinte már semmiért sem akarnak megdolgozni, erőfeszítést tenni. Ez a viselkedés és hozzáállás fellelhető az ezoterikus materializmusban is, amit a „Nem kell annyit szenvedni!” címkével tussolnak el. A komoly szellemi irányzatok mindig kihangsúlyozták, hogy kitartás, erőfeszítés és folyamatos gyakorlás nélkül nincsen semmilyen eredmény. Ez alól többnyire még a nagy mesterek sem kivételek, akik nem hétköznapi tudatállapottal jöttek erre a világra.
Ehhez kapcsolódik még egy téves értelmezés: a modern ezotériában sokan gondolják úgy, hogy ezek a régi tanítások és technikák már ósdiak, és nem felelnek meg a mai modern ember szemléletének és életmódjának, ezért néhány könyv elolvasása és hétvégi tanfolyam elvégzése után úgy döntenek, hogy majd ők megreformálják, időszerűvé teszik. Az sajnos igaz, hogy a régi tanítások már nehezen értelmezhetők a modern ember számára, de azért, mert az ő tudatállapota erősen beszűkült a több ezer éves tanításokéhoz képest. Ez nem lenne baj, ha megértené, hogy nem a tanítást kell lehúzni a profán világba, hanem önmagát felemelni oda, ahonnan érthetővé válik az a módszer, aminek segítségével már milliók világosodtak meg. Ehelyett azonban terjednek a tao/tantra/jóga…stb. by X.Y. című könyvek és „tanítások”, amelyek mindig egy célba nem jutott, meg nem szabadult ember olvasatát közlik az adott hagyományról – szemben azzal, hogy a hagyományt azok fektették le, akik elérték a megvilágosodást, és ezután írták le az oda vezető utat. A különbség tehát számottevő, legalábbis a komoly keresők számára.
Azokat pedig, akik vonakodnak megtenni a célhoz vezető út első lépéseit, azzal lehet bátorítani, hogy bár valóban eltökéltségre, kitartásra és erőfeszítésre van szükség mindehhez, viszont az eredmény, amit elérnek, tartós és rendkívül értékes. Aki már megszabadult egy-egy emberi hibájától, feldolgozta élete nagyobb traumáit, békét teremtett magában és a környezetében, az tudja, hogy milyen hatalmas életerők szabadulnak fel az emberben ilyen jelentős eredmények után. Minden megtett lépés csökkenti függőségeinket, növeli életörömünket és a belőlünk spontán kiáradó szeretetet. Aki megízlelte már az ilyen „felszabadulás” ízét, lendületet kap a továbbhaladáshoz, és nem is érzi az erőfeszítést, hiszen kitartó munkája gyümölcse egyre édesebb és bőségesebb.

Legújabb írásaimról itt tájékozódhat: